Amit a csökkentett munkaidős foglalkoztatási támogatásról tudni kell
A Kormány módosította a veszélyhelyzet idején történő csökkentett munkaidős foglalkoztatásnak a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében történő támogatásáról szóló 105/2020 (IV.10.) Kormányrendeletet, amely módosítás 2020.04.29. napján lépett hatályba.
Az új rendelkezések megkönnyítették, egyszerűbbé tették a csökkentett munkaidős foglalkoztatás esetén igényelhető támogatás és a kérelem benyújtásának szabályait, mindemellett többek számára elérhetővé vált ez a támogatási forma.
Mikor nyújtható a támogatás?
Ha a
munkavállaló
– e jogviszonyból eredően nem részesül részmunkaidőben történő foglalkoztatáshoz kapcsolódó egyéb támogatásban,
– a munkaadóval legalább a veszélyhelyzet kihirdetésének napjától munkaviszonyban áll, és
– nem tölti a felmondási idejét.
munkaadó
– a munkavállalót csökkentett munkaidőben foglalkoztatja
– legalább hat hónapja működik, és
– nem részesül a kérelem benyújtásakor a rendeletben meghatározott támogatásokban.
Mit kell tudni a támogatásról?
A támogatás a kérelem benyújtását követő időszakra állapítható meg. A támogatás időtartama három hónap, köztehermentes, havonta utólag kerül folyósításra a munkavállaló részére, fizetés nélküli szabadságra nem igényelhető.
Csökkentett munkaidő mértéke?
A fent írtakon túl, a módosított munkaidőnek (csökkentett munkaidő) háromhavi átlagban el kell érnie legalább a módosítás előtti munkaszerződés szerinti munkaidő 25%-át, és nem haladhatja meg a 85%-át. Ez napi 8 órás munkaidő esetén legalább napi 2 órát, de legfeljebb napi 6,8 órát jelent.
Kinek kell igényelnie?
Munkáltató és munkaadó együttes kérelem benyújtásával igényelheti.
A kérelem formanyomtatvány elérhető ITT: https://nfsz.munka.hu/cikk/601/
Támogatás mértéke?
A támogatás mértéke az alapbér általános szabályok szerint megállapított személyijövedelemadó-előleggel, járulékokkal csökkentett összegének a kieső munkaidőre járó arányos részének hetven százaléka. Ám számolni kell felső korláttal, tehát a maximálisan figyelembe vehető alapbér a legkisebb munkabér nettó összegének legfeljebb kétszerese lehet (214.130 Ft).
Mit kell vállalnia a munkaadónak és a munkavállalónak?
Együttesen vállalják, hogy
– csökkentett munkaidőben, és a feltételek fennállása esetén egyéni fejlesztési időben állapodnak meg legalább a támogatás időtartamára.
Munkavállaló vállalja, hogy
– a csökkentett munkaidőben történő munkavégzést, és ha új munkahelyet is létesít e mellett, akkor a támogatás időtartamát követően ez nem lesz akadálya a csökkentett munkaidőt megelőző munkaidőhöz való visszatérésnek
– egyéni fejlesztési időben a munkaadó rendelkezésére áll.
Munkaadó vállalja, hogy
– létszámtartási kötelezettséget a támogatás időtartamára, valamint további egy hónapig,
– a támogatott munkavállaló tekintetében a támogatás ideje alatt nem rendel el rendkívüli munkaidőben történő munkavégzést,
– a változásokat két munkanapon belül bejelenti a kormányhivatalnak,
– támogatással együtt a munkabér összege a támogatás időtartama alatt eléri a munkavállaló alapbérét,
– az egyéni fejlesztési időre munkabért fizet.
Mit jelent az egyéni fejlesztési idő?
Az egyéni fejlesztési idő a csökkentett munkaidőn túli olyan időtartam, amikor a munkavállalónak nincs munkavégzési kötelezettsége, ám a munkaadó erre az időtartamra bért fizet. A munkaadónak erre irányuló nyilvántartási kötelezettsége nincsen. Az egyéni fejlesztési idő eltöltésére a munkaadó és a munkavállaló megállapodást köt, vagy megállapodást köthet, pl. a munkavállaló munkahelyi képzésben vehet részt az egyéni fejlesztési időben, amely lehet távképzés is.
Egyéni fejlesztési idő – kötelező a megállapodás?
Amennyiben a csökkentett munkaidő nem haladja meg az eredeti munkaidő felét, úgy nem kell egyéni fejlesztési időben megállapodni, ez csak egy lehetőség.
Home office-ban, távmunkában dolgozók igényelhetik?
Igen.
Meddig terjeszthető elő a kérelem?
A veszélyhelyzet alatt, illetve a megszűnését követő 1 hónapon belül.