A betéri társaságoknál (Bt.) és a közkereseti társaságoknál (Kkt) jelentős változást hozott az új szabályozás. A jogszabályból kikerült a jogvesztő jellegű határidő, e helyett új lehetőségek állnak az egyedüli tag rendelkezésére. Tekintsük át a változásokat röviden.

Jogutód nélkül megszűnik a társaság, ha a tagok száma egy főre csökken?
Nem, éppen ebben áll a változás lényege. Eddig ugyanis, ha pl. haláleset miatt e társaságoknál a tagok száma egy főre csökkent és 6 hónapos jogvesztő határidőn belül nem jelentettek be új tagot, akkor bizony a társaság jogutód nélkül megszűnt.

Mit tegyünk, ha a Bt. vagy a Kkt. tagjainak száma egy főre csökken?
Ebben az esetben a társaság az alábbi lehetőségek közül választhat:
a) vagy új tagnak a társaságba való belépését kell bejelenteni a nyilvántartó bíróságnál,
b) vagy el kell határozni a társaság

  • átalakulását,
  • egyesülését, vagy
  • jogutód nélküli megszüntetését.

Mennyi idő alatt kell ebben dönteni?
Ahogyan említésre került, a jogvesztő jellegű határidő kikerült a jogszabályból. Bár megmaradt a hat hónapos határidő, ám ha ezt elmulasztjuk, akkor ma már nem a jogutód nélküli megszűnés lesz a jogkövetkezmény, de erre még később visszatérünk.

Ki lesz ebben az átmeneti időszakban a vezető tisztségviselő?
A társaság megmaradt egyedüli tagja lesz a vezető tisztségviselő és ő jogosult dönteni a tagok gyűlése hatáskörébe tartozó kérdésekben, de csak abban az esetben, ha megfelel a vezető tisztségviselőkre vonatkozó törvényi előírásoknak.

A Bt. kültagja is felelősséggel tartozhat?
Igen. Ha ugyanis a társaságnak nem marad beltagja, az ezen időpont után keletkezett tartozásokért a kültagnak a beltagra vonatkozó rendelkezések szerint kell helyt állnia.

Meddig terheli ez a szigorú felelősség a kültagot?
A kültag az addig felmerült tartozásokért áll helyt, amíg
a) a betéti társaságként való működés feltételei helyreállítása nem történt meg,
vagy
b) a társaság átalakulásának, egyesülésének, jogutód nélküli megszüntetésének elhatározása nem történt meg.

Mi történik, ha eltelt a 6 hónap és még nincs új tag?
A jó hír az, hogy e miatt az új szabályozás szerint nem szűnik meg jogutód nélkül a társaság,hanem a cégbíróság un. törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményez a társasággal szemben.

Mit jelent a törvényességi felügyeleti eljárás?
A cégbíróság ezen eljárás keretében hívja fel a társaságot a törvényes működés helyreállítására, így újabb 3 hónapunk lesz arra, hogy a céget talpra állítsuk.
Mindezen jogszabályi módosításnak köszönhetően nem fordulhat elő az a korábban igen gyakori eset, hogy míg a néhai tag halála miatt az örökösök vártak a hagyatéki eljárás befejezésére, addig a társaság a jogszabály értelmében jogutód nélkül megszűnt.

Ha kérdése merülne fel a témával kapcsolatban, keressen bizalommal lenti elérhetőségeimen!
Mobil: +36702425519
Email: drfeketeaniko@gmail.com
Facebook: www.facebook.com/drfeketeanikougyved