A magyar hagyományokhoz sok egyéb mellett a pálinkafőzés is hozzátartozik. Az unióhoz való csatlakozás után, azonban nem is volt annyira evidens az otthoni pálinka készítés adómentessége.

Bár a magyar állam a pálinka főzését adómentessé tette, az Unió válaszul un. kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen.

A Magyar Állam külön jogi eljárást folytatott azért, hogy a magyar sajátosságnak számító pálinkafőzés után ne kelljen adót fizetnie az állampolgárnak.

Milyen eredmény született?

A harc most ért véget, amelynek eredményeként megszületett az az Európai Uniós irányelv, amely elismeri a magyar embereknek azt a jogát, hogy háztartásukban pálinkát főzzenek, és mindezt adómentesen megtehessék.

Az irányelv elismeri, hogy az e témában szabályozó korábbi irányelv elavult, azt módosítani kell, mivel a gyümölcsből (mint például almából, körtéből, törkölyből, és bogyós gyümölcsből) saját fogyasztásra előállított etil-alkohol tekintetében nem biztosít választható jellegű, kedvezményes adó mentesítési lehetőséget.

A szabályozás szerint természetesen a mennyiség nem korlátlan, így háztartásonként maximálva van a főzhető pálinka mennyisége. Egy biztos, 50 liter pálinkát minden háztartásban lehet főzni a nélkül, hogy annak jövedéki adóvonatkozású hátránya lenne.

Fontos szabály, hogy az így készült párlat nem értékesíthető, ám a pálinkafőző mester vendégei, családtagjai azt nyugodtan fogyaszthatják.

Ugyanez vonatkozik a gyümölcspárlat bérfőzdei előállítására is, tehát a megtermelt, vagy megvásárolt gyümölcs kifőzésére bérfőzetés során is lehetőség adódik, jövedéki adóvonzat nélkül, legalábbis a megadott mennyiségig.

Az irányelv nem csak Magyarországra, hanem az összes tagországra kiterjed, viszont várhatóan csak 2022. január 1. napjával lép hatályba.

A Magyar Országgyűlés már ősszel foglalkozhat az irányelvnek megfelelő törvényjavaslat megvitatásáról.