
2020. november 3-án éjfél előtt jelent meg, és november 4-én 0 órától már hatályba is lépett a veszélyhelyzetet kihirdető kormányrendelet.
Mit jelent ez?
Az Alaptörvény szerint a Kormány a veszélyhelyzetben rendeletet alkothat, amellyel egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.
Meddig maradhat hatályban ez a rendelet?
Főszabály szerint tizenöt napig maradhat hatályban, kivéve, ha a Kormány – az Országgyűlés felhatalmazása alapján – a rendelet hatályát meghosszabbítja.
Megjelent az újabb védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet is, amelynek egyes rendelkezései szakaszosan lépnek életbe.
Kijárási korlátozás
„Csak” november 5. napján lép életbe a rendelet kijárási korlátozásra vonatkozó része, amely szerint éjfél és reggel öt óra között mindenki köteles a lakóhelyén-, tartózkodási-, vagy szálláshelyén (a továbbiakban: lakóhely) tartózkodni.
Vannak kivételek a kijárási korlátozás alól?
Igen. Munkavégzés céljából, a munkavégzés helyére és a munkavégzés helyéről a lakóhelyre, történő közlekedés céljából, vagy egészségkárosodással, életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet esetén, valamint életvédelmi céllal éjfél és reggel 5 óra között megengedett a lakóhely elhagyása, illetve a közterületen történő tartózkodás.
Előreláthatólag mennyi ideig lesz a kijárás korlátozva?
Ha az Országgyűlés a rendelet hatályát meghosszabbítja, akkor a kijárási korlátozás hatályának a fenntartásról a Kormány legkésőbb 2020. november 30-án döntést hoz.
(A következő rendelkezések már hatályosak.)
Bezárnak a szórakozóhelyek?
A rendelet értelmében azon rendezvények helyszínén tilos tartózkodni, ahol zeneszolgáltatást főszolgáltatásként nyújtanak, és amelyen a részvételhez nem kell megváltott ülőhellyel rendelkezni. Az ilyen rendezvények szervezését és megtartását is megtiltja a rendelet. (Tehát, ahol nem a zeneszolgáltatás a főszolgáltatás, ott a tartózkodás nem tiltott!)
Milyen korlátozások érvényesek a kulturális-, sportrendezvényekre (nem nemzetközi!), mozielőadásokra?
E helyszínek nézőterén a nézők csak minden harmadik ülőhelyet foglalhatják el úgy, hogy a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyeket nem lehet elfoglalni, továbbá a különböző sorokban ülők között és az egész létesítmény teljes területén a 1,5 méteres távolságot biztosítani kell. Ez utóbbi szabály vonatkozik a múzeumokra, könyvtárakra, egyéb kulturális intézményekre is.
Ki felelős e szabályok betartásáért, és a feltételek biztosításáért?
A védelmi intézkedések betartásáról és az ahhoz szükséges feltételek biztosításáról a kulturális vagy sportrendezvény szervezője, illetve a kulturális vagy sportrendezvény helyszínének, illetve a kulturális intézmény üzemeltetője köteles gondoskodni.
Milyen jogosultságai vannak a szervezőnek/üzemeltetőnek a szabálytalankodókkal szemben?
Azt a személyt, aki felszólítására sem tartja meg a védelmi intézkedéseket, a szervező, az üzemeltető, illetve a szervező vagy az üzemeltető alkalmazottja köteles a látogatásból kizárni, és gondoskodni arról, hogy e személy a helyiséget, illetve a területet elhagyja.
Ki ellenőrzi e szabályok betartását?
Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv (a továbbiakban: rendőrség) ellenőrzi.
Hogyan szankcionálhatók az egyes személyek a fent írt kötelezettségek megszegése esetén?
Ha valaki nem tartja be a szabályokat, tehát a kijárási korlátozás alatt a kivételektől eltérő más jogcímen megszegi a korlátozást, vagy ha tiltott rendezvényen vesz részt, avagy nem tartja be a kulturális-, sportrendezvényekre, mozi látogatásra vonatkozó szabályokat, akkor 5 ezertől 500 ezer forintig, a helyszínen 5 ezertől 150 ezer forintig, míg ismételt alkalommal 200 ezer forintig bírságolható.
Hogyan szankcionálhatók az üzemeltetők a fent írt kötelezettségek megszegése?
(Itt a veszélyhelyzet kihirdetésére tekintettel a Kormány eltér a törvényben előírtaktól.)
Tehát a rendőrség (sorrend nélkül!)
a) figyelmeztetést alkalmaz,
b) 100.000 forinttól 1.000.000 forintig terjedő bírságot szabhat ki,
c) a helyiséget, területet, intézményt, illetve a helyszínt – a sportrendezvény helyszíne kivételével – legalább egy napra, legfeljebb egy év időtartamra ideiglenesen bezárathatja, vagy
d) a sportrendezvény helyszíne esetében elrendeli, hogy a helyszínen legalább egy, de legfeljebb tíz sportrendezvényt nézők nélkül, zártkapus formában kell megtartani.
FONTOS! A rendőrség a b) és c), illetve b) és d) pontja szerinti jogkövetkezményt együtt is kiszabhatja, illetve ezek a szankciók azonos napon több egymást követő ellenőrzés alkalmával is kiszabhatók!
Figyelem! Ugyanezek a szabályok vonatkoznak a színházak, múzeumok, könyvtárak, illetve a tömegközlekedés üzemeltetőire is mind a szabályok betartatása, mind a szankcionálhatóságra nézve!
Mely helyeken kötelező a járatsűrítés a tömegközlekedésben?
Budapesten, valamint a megyei jogú városokban kötelező a járatsűrítés, mégpedig munkanapokon reggel 7 és délelőtt 9 óra közötti, valamint délután 15 és este 19 óra közötti időszakokban. A járatsűrítési tervet a kötelezettek 2020. november 5. napjáig kötelesek elkészíteni, és a megfelelő Kormányhivatal részére jóváhagyásra átadni.
Szankcionálhatók a járatsűrítést végre nem hajtó szolgáltatók?
Igen. 1 millió forinttól 5 millió forintig terjedő bírságot szabhat ki velük szemben a Kormányhivatal, amely több alkalommal is kiszabható.
Ingyenessé válik ismét a parkolás?
Igen, a helyi közutak, valamint a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutak, terek, parkok és egyéb közterületek, valamint az országos közutak, az állam tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutak, terek, parkok és egyéb közterületek várakozási területeinek járművel történő, várakozási célú használatáért várakozási díjat nem kell fizetni.
Vigyázzunk egymásra!