A lakások bérbeadása során számtalan kérdés merül fel a bérbeadóban és a bérlőben egyaránt. A cikksorozatban áttekintjük a leggyakrabban előforduló dilemmákat, azzal, hogy az önkormányzati és állami tulajdonú lakásokra esetenként egyéb rendelkezéseket fogalmaz meg a jogszabály.

Írásba kell foglalni a bérleti szerződést?
Igen. Ugyanis a lakástörvény szerint a lakás bérbeadásának érvényességéhez a szerződés írásba foglalása szükséges.

Előfordulhat, hogy nincs kikötött lakbér a szerződésben?
Kizárólag abban az esetben, ha a lakbér összegét jogszabály határozza meg. Ekkor a bérbeadó köteles a lakbér összegét a beköltözést követő nyolc napon belül a bérlővel írásban közölni, ám ha a közlés kézhezvételétől számított nyolc napon belül írásban nem kifogásolja azt, akkor a közölt bért köteles fizetni.

Ki teszi rendeltetésszerű használatra alkalmassá a lakást?
Erről a bérbeadó és a bérlő szabadon megállapodhatnak. Lényeges, hogy a megállapodásban a felmerülő költségek megtérítését és annak feltételeit is meg kell határozni.

Bérbeadásnál kell energetikai tanúsítványt készíttetni?
Főszabály szerint kötelező az energetikai tanúsítvány elkészíttetése és annak átadása a bérlő részére. Hogy mikor mentesülhet ez alól a bérbeadó, az előző cikkemben olvashat bővebben.
Figyelem, ha a lakásunk bérbeadása érdekében hirdetést adunk fel, akkor jó, ha tudjuk, hogy az energiahatékonysági-mutatót is közzé kell tennünk.

Miről kell a bérbeadónak gondoskodnia?

  • az épület karbantartásáról;
  • az épület központi berendezéseinek állandó üzemképes állapotáról;
  • a közös használatra szolgáló helyiségek állagában, továbbá e helyiségek berendezéseiben keletkezett hibák megszüntetéséről.

Meddig kell a lakbért megfizetni?
Rendszerint a szerződésben meghatározott összegben és időpontban köteles a bérlő a bérbeadó részére megfizetni a lakbér összegét. Azonban, ha a felek a lakbérfizetés időpontjában nem állapodtak meg, úgy a bérlő a lakbért havonta előre egy összegben, legkésőbb a hónap 15. napjáig köteles megfizetni.

Ki viseli a lakás burkolatainak, ajtóinak, ablakainak stb. karbantartásával, felújításával, pótlásával, cseréjével kapcsolatos költségeket?
A lakás burkolatainak, ajtóinak, ablakainak és a lakás berendezéseinek karbantartásával, felújításával, illetőleg azok pótlásával, cseréjével kapcsolatos költségek viselésére a bérbeadó és a bérlő megállapodása az irányadó.
Fontos! Megállapodás hiányában a karbantartással és felújítással kapcsolatos költségek a bérlőt, a pótlással és cserével kapcsolatos költségek a bérbeadót terhelik.

A cikksorozat következő részében egyebek mellet tisztázzuk, hogy mit foglal magába a karbantartás, felújítás, a pótlás és a csere.

Amennyiben kérdése merül fel a témával kapcsolatban, keressen bizalommal a lenti elérhetőségeimen!

Mobil: +36702425519
Email: drfeketeaniko@gmail.com
Online bejelentkezés
Facebook oldal