
Jó, ha tudjuk, hogy az ez évi vásárlásainkra már az új jótállási szabályok vonatkoznak, nézzük meg, mit is jelent ez a gyakorlatban.
Sávos lett a jótállási idő?
Igen. Míg a korábbi szabályozás szerint a kötelező jótállási idő egy év volt, ezt az időtartamot az új rendelkezések az áru értékéhez kötötten differenciálják. E szerint a jótállás időtartama
- 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén 1év,
- 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén 2 év,
- 250 000 forint eladási ár felett pedig 3 évre emelkedett.
Hogyan hosszabbítható meg a jótállás időtartama?
Kijavítás esetén a jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt a megvásárolt terméket a hiba miatt nem tudjuk rendeltetésszerűen használni.
A XXI. sz. és az elektronikus jótállási jegy?
Ez évtől a vállalkozás a jótállási jegyet elektronikus úton is átadhatja részünkre. Ezt két módon teheti meg, vagy
- elektronikus dokumentumként közvetlen megküldéssel adja át nekünk, vagy
- letöltést biztosító elérési cím formájában bocsátja a rendelkezésünkre.
Ez utóbbi esetben a letölthetőséget a jótállási idő végéig nem szüntetheti meg az eladó és a letöltési cím elérhetőségét biztosítania kell.
Mostantól nem kell a termékek csomagolását őrizgetnünk?
Nem bizony. A rendeletmódosítás végre kiköti, hogy a jótállásból eredő jogok érvényesítésének nem lehet feltétele a termék felbontott csomagolásának a vevő általi visszaszolgáltatása.
Hol adhatjuk le a hibás terméket?
Az új rendelkezés egyértelművé teszi, hogy a kijavítás iránti igényünket – a mi választásunk szerint – a vállalkozás székhelyén, bármely telephelyén, fióktelepén és a vállalkozás által a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesíthetjük.
Mi történik, ha nem javítható a termék?
Ha az első alkalommal történő javítása során megállapítást nyer, hogy a termék nem javítható, akkor az eladó köteles a terméket 8 napon belül kicserélni. Ha a cserére nincs lehetőség, akkor az eladó köteles a vételárat 8 napon belül részünkre visszatéríteni.
Háromszori javítás után csere?
Igen. Ha háromszori kijavítást követően ismét meghibásodik a termék és nem igényeljük a vételár arányos leszállítását, és mással sem akarjuk megjavíttatni, akkor, az eladó köteles a 8 napon belül kicserélni a terméket vagy visszafizetni részünkre a vételárat.
Mennyi idő alatt kell a terméket kijavítani?
Ez idáig a vállalkozásnak pusztán „törekednie” kellett arra, hogy a terméket 15 napon belül kijavítsa és mi érdeklődhettünk, hogy mikor vehetjük át a kijavított árut. Az új rendelkezések értelmében, ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a 15 napot meghaladja, akkor a vállalkozás köteles tájékoztatni minket, vásárlókat a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról. A tájékoztatás előzetes hozzájárulás esetén, elektronikus úton vagy a vásárló általi átvétel igazolására alkalmas más módon történhet.
Mit tehetünk, ha a kijavítási igényünktől több, mint 30 nap telt el?
Ebben az esetben a 30 napos határidő eredménytelen elteltét követő 8 napon belül köteles az eladó a terméket kicserélni, ha ez nem lehetséges, úgy a vételárat részünkre 8 napon belül visszafizetni.
Ezzel a jogszabály-módosítással a jogalkotó egyértelműen a vásárlókat/fogyasztókat helyezi kedvezőbb pozícióba és teszi lehetővé a sokkal egyszerűbb eljárást, és igényérvényesítést.
Éljünk a jogszabály adta új lehetőségeinkkel!