
Az előző részben láthattuk, hogy a 2021.06.05. napjától hatályos jogszabály módosítás alapján egyebek mellett egyszerűbbé vált a tulajdonostársak értesítése, az egyezség adattartalma, az egyszerű többség számítása. Most áttekintjük, mi változott az un. bekebelezés szabályozásában.
Egyszerűsödött a tulajdonostárs értesítése bekebelezés esetén?
Igen. Végre egyértelművé tette a jogszabály, hogy bekebelezés esetén is alkalmazandóak a tulajdonostárs értesítésére vonatkozó egyszerűsítések.
Melyek ezek az egyszerűsítések?
Ma már bekebelezés esetén sem kell közokirattal bizonyítani, ha a tulajdonostárs személye bizonytalan, továbbá, az értesítést bekebelezés esetében is megtörténtnek kell tekinteni, ha az értesítés közlése azért hiúsult meg, mert a címzett „ismeretlen”.
Ha több tulajdonostárs is élne a bekebelezéssel, kié az elsőbbség?
MÓDOSÍTÁS ELŐTT:
Tehát, ha több tulajdonostárs is jelezte a szándékát a bekebelezésre, úgy a sorrend eddig a következő volt:
- a legnagyobb mértékben használó tulajdonostárs,
- több azonos mértékű használó esetén az ingatlanban a legnagyobb tulajdoni hányaddal rendelkező,
- valamint ennek egyenlősége esetén a legfiatalabb tulajdonostárs
vehette tulajdonba az ingatlant.
MÓDOSÍTÁS UTÁN:
Jelentősen változott a jogszabálynak a fenti rendelkezése, a módosítás után ugyanis, ha több tulajdonostárs is jelezi a szándékát a bekebelezésre, úgy az a tulajdonostárs veheti tulajdonba az ingatlant, aki az értékbecslési ajánlatban foglalt összeghez képest a legmagasabb ellenérték megfizetését vállalja.
Bekebelezés esetén is egyszerűsödik az okirat adattartalma?
Igen. A tulajdonjog ingatlan-nyilvántartási bejegyzésének alapjául szolgáló okiratnak ugyanis a személyes adatokat csak a bekebelező, valamint a bekebelezés tárgyában létrejött szerződés esetén a szerződést aláíró tulajdonostársak vonatkozásában kell tartalmaznia. Sőt! Egyoldalú jognyilatkozat esetén az okiratnak a tulajdonostársak tulajdoni lapon szereplő adatait kell tartalmaznia.
A bekebelezés megszünteti a földhasználatot?
Nem. A földhasználatot is rendezi a módosítás, ugyanis kimondja, hogy a földrészlet egyetlen tulajdonostárs általi tulajdonba vétele főszabály szerint nem szünteti meg a közös tulajdonban álló földrészletre létrejött és a bekebelezéskor fennálló földhasználati szerződésen alapuló földhasználatot.
„Jogorvoslati” lehetőség bekebelezés esetén?
Igen.
Melyik tulajdonostárs fordulhat a bírósághoz?
Az, akinek a tulajdoni hányada nem éri el a jogszabály szerinti területi minimumot.
Mennyi időn belül lehet élni ezzel a lehetőséggel?
Az egyezség létrejöttétől számított 30 napon belül.
Mit kérhetünk a bíróságtól?
A tulajdonostárs kérheti a bíróságtól a bekebelezésre és a területi minimumra vonatkozó rendelkezések alkalmazásának mellőzésével az egyezség módosítását.
Minek az érdekében kérhető az egyezség módosítása?
Csakis a tulajdoni hányadnak megfelelő ingatlan kialakítása érdekében.
Mely esetekben élhet ezzel a lehetőséggel a tulajdonostárs?
Kizárólag a következő esetekben:
- ha az ingatlant legalább három éve
- saját maga,
- közeli hozzátartozója,
- legalább 25%-ban tulajdonában álló mezőgazdasági termelőszervezet, vagy
- a közeli hozzátartozójának legalább 25%-ban tulajdonában álló mezőgazdasági termelőszervezet használja, vagy
- ha az ingatlant érintő tulajdoni hányadát nem átruházással szerezte és az ingatlant érintően a használati jogosultság átengedéséből származó jövedelem hiánya a saját és a vele együtt élő közeli hozzátartozók megélhetését veszélyezteti
A változások tehát jelentősek, az egyezség, illetve egyoldalú nyilatkozat elkészítése nagy körültekintést igényel.
Éppen ezért, ha a témával kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen bátran az elérhetőségeimen.
+36702425519
drfeketeaniko@gmail.com