Korábbi cikkemben az ez év január 1-től igényelhető lakás-felújítási támogatásról olvashattak, amely annyiban jelenthet nehézséget a családok számára, hogy utólagos finanszírozású. Tehát, a lakásukat felújítóknak meg kell előlegezni a felújítás teljes költségét, adott esetben 6 millió forintot, majd a munkálatok befejezését, a számlák kifizetését követően igényelhetik a támogatást.

Ehhez nyújthat segítséget az otthon-felújítási kölcsön, amelynek segítségével az elvégzendő lakásfelújítás költségét tudják kamattámogatott hitelből finanszírozni az igénylők.

Kik igényelhetik az otthonfelújítási hitelt?

Azok, akik igénybe kívánják venni a lakásfelújítási támogatást.

Hol lehet igényelni ezt a hitelt?

Az otthonfelújítási kölcsön a bankoknál igényelhető.

Mekkora összeg, mennyi időre igényelhető?

Maximálisan 6 millió forint, legfeljebb 10 év futamidőre igényelhető.

Milyen dokumentumokat kell benyújtani a hitel igényléséhez?

Egyebek mellett azokat a dokumentumokat, amelyek a támogatás igényléséhez is szükségesek, hiszen a hitelintézet elsősorban azt állapítja meg, hogy az igénylő megfelel-e a támogatáshoz szükséges feltételeknek.

A bank ellenőrzi a hitelképességet?

Igen, a bank előzetes hitelbírálatot végez, ingatlanfedezetet, és egyéb biztosítékot is kérhet.

Mekkora a kamat mértéke?

Az államilag kamattámogatott hitel évi fix 3 % kamatozású.

Mennyi idő alatt kell a felújítást befejezni?

A hitel folyósítását követően 1 év áll rendelkezésre a felújítás befejezésére.

A támogatás megítélése kötelező előtörlesztést jelent?

Igen, ám ennek semmilyen költsége nem hárítható az igénylőre. A bank a támogatás összegével csökkenti a még fennálló hitel összegét, majd a még hátralévő futamidőre kiszámítja a támogatással csökkentett hitel havi törlesztő részletét. Előzetes kalkulációk szerint egy 6 milliós hitel havi törlesztő részlete kb. 60 ezer forint/hó, míg a 3 millió forintnyi támogatást követően a havi törlesztőrészlet a felére, tehát 30 ezer forintra csökkenhet.

Ne feledje, a benyújtandó dokumentumok listája, szerződés-, és nyilatkozat minta itt érhető el.

Amennyiben kérdése merülne fel fenti témában, kérem, keressen elérhetőségeimen:

+36702425519,

drfeketeaniko@gmail.com,

Vagy látogasson el Facebook oldalamra, melyet a ide kattintva érhet el.