
Már egy nap után módosította a Kormány a korábbi, 2020.07.15. napján 00 órától életbe lépett új beutazási szabályokat.
Az országos tisztifőorvos mostanáig (1 napig) a mindenkor aktuális COVID-19 fertőzöttség szintje alapján három kategóriába (piros, sárga, zöld) sorolhatta az országokat a rendelet eddigi szövegezése szerint.
A hangsúly az „országok” szóra esik.
Ugyanis a mai naptól hatályos rendelet módosítás értelmében az országos tisztifőorvos országok besorolására szóló jogosultságát kiterjesztették az országokon belül az egyes közigazgatási területek eltérő besorolására is.
E szerint az országos tisztifőorvos egy-egy sárga, vagy piros besorolású országon belül bizonyos közigazgatási területeket más-más kategóriába sorolhat attól függően, hogy az adott közigazgatási területen mekkora a fertőzöttség mértéke.
Az országok és közigazgatási területek besorolását a cikk végén érheti el.
Mit jelent a gyakorlatban ez az aprónak tűnő változtatás?
Bizony nagyon is sokat.
Tudniillik megeshet az, hogy a sárga vagy piros besorolású országok egyes közigazgatási területei zöld besorolást kapnak, és így a sárga vagy piros jelzésű ország zöld jelzésű közigazgatási területéről hazaérkező magyar állampolgárok az országunkba szabadon beléphetnek.
A rendelet egyelőre nem tér ki arra, hogy milyen módon kell/lehet igazolni azt, hogy az adott sárga vagy piros besorolású ország zöld jelzésű közigazgatási területéről érkeztünk.
Mindenesetre ez a módosítás nagy könnyebbséget jelent az utazóknak.
A mindenkor hatályos besorolás a Hivatalos Értesítőben ITT olvasható
(sajnos a bejegyzés megjelenéséig nem jelent meg új besorolás, ott még a 2020.07.14. napján kelt határozat található)
A beutazás egyéb szabályairól előző cikkemben olvashat.