
Hatályba lépett az a pénzügyminiszteri rendelet-módosítás, amely értelmében az eddig zöld papírra nyomtatott kötelező gépjármű felelősség biztosítás igazolás fehér papírra is kinyomtatható.
Közismert, hogy a kötelező gépjármű felelősség biztosítás (KGFB) meglétét külföldi utazásaink során a biztosító által zöld papírra nyomtatott igazolással tudtuk bizonyítani.
Akkor voltunk nagy bajban, ha közvetlenül az utazás előtt jutott eszünkbe, hogy megfeledkeztünk a „zöld-kártya” beszerzéséről.
Ekkor bizony meg kellett várnunk a következő munkanapot, amikor felkereshettük a biztosítónkat, hogy állítsa ki részünkre a külföldi utazáshoz szükséges „zöld-kártyát”.
Többek között az elektronikus kommunikáció előtérbe kerülése, a járványügyi helyzet miatti személyes kontaktus elkerülése érdekében született meg az a nemzetközi megállapodás, amely szerint a jövőben (már ma is) a „zöld-kártyát” fehér papírra is kinyomtathatjuk.
Ezt a szabályt tartalmazza az új rendelet-módosítás. A Pénzügyminiszter rendeletében eltörölte a KGFB meglétének tanúsítását szolgáló okirat zöld papírra történő nyomtatási kötelezettségét.
Lényegesen lerövidül ezzel az ügyintézési idő, és akár elektronikus úton is, pár órán belül megkaphatjuk a külföldre szóló KGFB igazolásunkat a biztosítónktól, amelyet fehér papírra elegendő kinyomtatnunk az utazáshoz.
Itt található azon országok listája, amelyek részesei az un. rendszám-egyezménynek, és akik elfogadják a fehér alapú „zöld-kártyát”, az említett nemzetközi megállapodás alapján.