
A pandémiás időszakban újabb és újabb kormányzati intézkedések, rendeletek látnak napvilágot, nézzük most meg az antigén tesztek alkalmazási köreit, a bővített parkolási lehetőségeket, és az idősek vásárlását biztosító idősávokat.
Hol alkalmazzák a gyorsteszteket?
A megjelent kormányrendelet értelmében a SARS-CoV-2 koronavírus kimutatására alkalmas antigén gyorsteszttel vizsgálatot kell végezni
- az egészségügyi intézményekben foglalkoztatott, valamint a rezidensképzésben részt vevő személyeknél,
- a nevelési, oktatási, valamint szakképző intézményekben, nevelési, oktatási tevékenységet végzőknél,
- a szociális intézményben és a
- bölcsődékben dolgozóknál.
Önkéntes a vizsgálat?
Igen, csak annál a személynél végezhető, aki önkéntes alapon a vizsgálat elvégzéséhez előzetesen hozzájárult.
Kik végezhetik a vizsgálatot?
A vizsgálat elvégzésébe orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgató is kirendelhető. Ebben az esetben hallgatói munkaszerződés jön létre a hallgató és a felsőoktatási intézmény között.
A hallgatók kredit pontot kaphatnak ezért a munkáért?
Igen. A tanulmányi pontot a kreditátviteli bizottság állapítja meg.
Mit kell tenni pozitív gyorsteszt esetén?
A vizsgálat pozitív eredménye esetén haladéktalanul értesíteni kell a háziorvost, aki a pozitív eredményt a megfelelő rendszerben rögzíti és karanténba kell vonulni.
Milyen eredményt ad a gyorsteszt?
Orvos-szakmai körökben ismert, hogy legkorábban a vírus RNS-e mutatható ki (1-4 nap), az antigén néhány nappal később kezd el pozitívvá válni (kb. 3. naptól), az ellenanyagok szintje pedig kb. 7-10 nappal a fertőzés kezdetét követően kezd el emelkedni a vérben.
Előnyök, hátrányok a gyorstesztnél
A gyorsteszt a PCR-hez képest alacsonyabb érzékenységű, de annál olcsóbb vizsgálati módszer, amelynek alkalmazása akkor ideális, ha nagy valószínűséggel COVID-19-el fertőzött a beteg. Előnye, hogy gyors eredményt ad, ami akár a vizsgálatot végző laboratóriumba érkezéstől számítva akár 15 perc is lehet. Hátránya, hogy ha a betegség kezdeti fázisában történik a mintavétel, az negatív eredményt adhat, viszont a negatív eredmény nem zárja ki az éppen aktuális fertőzés fennállását.
Ingyenes parkolási idősáv?
Igen. Lakott területen, a kereskedelmi célú P+R, a parkolóház, parkológarázs, a zárt felszíni parkoló és a nem zárt felszíni parkoló parkolási díj megfizetése nélkül vehető igénybe, mégpedig este 7 órától reggel 7 óráig.
Ingyenes parkolás az önkormányzati parkolókban?
Megjelent az a Kormányhatározat is, amelyben a Kormány felkéri a területi önkormányzatokat, hogy 2020. november 23. napjától 2020. december 11. napjáig terjedő időtartamra saját hatáskörben rendelkezzenek az önkormányzat, vagy az önkormányzat közvetlen, vagy közvetett többségi tulajdonában álló gazdasági társaság parkolói bárki számára való megnyitásáról, és döntésükről a lakosságot 48 órán belül tájékoztassák.
Ismét vásárlási idősáv védi az időseket?
Igen. Megjelent és már hatályba is lépett az a Kormányrendelet, amely újra vásárlási idősávot biztosít a legveszélyeztetettebb korosztály számára.
Kik tartoznak ide?
A védett körbe a 65. év feletti korosztály tartozik.
Melyik időszakra vonatkozik?
A rendelet szerint hétfőtől péntekig 9.00 és 11.00 óra közötti időben, szombaton és vasárnap 8.00 és 10.00 óra közötti időben a meghatározott üzletekben ott foglalkoztatottak kivételével kizárólag a védett korosztály tartózkodhat.
Mely üzletekre vonatkozik az idősávos korlátozás?
A napi fogyasztási cikket értékesítő
- élelmiszerüzletekre,
- egyéb illatszert, drogériai terméket, háztartási tisztítószert, vegyi árut és higiéniai papírterméket árusító üzletekre és
- a gyógyszert, a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletekre.
Fontos! Az élelmiszerüzletet, a drogériát és a gyógyszertárat a 65. életévét betöltött személy a védett vásárlási idősávon kívüli időszakban is szabadon látogathatja, a megadott idősávban viszont csak ők tartózkodhatnak ezen üzletekben.
Vigyázzunk egymásra!